>Bálint László, okleveles faipari mérnök és faipari üzemmérnök vagyok. Diplomáimat Sopronban szereztem, ám az egyetemi éveket leszámítva mindig hű maradtam Zala megyéhez. Az erdő, a természet és a fa szeretetét már kisgyermekként magamba szívtam, hiszen erdész –vadász édesapám révén idilli, erdei környezetben volt szerencsém felnőni. Magam is vadászom, lételemem az erdő és az állatok közelsége. Az egyetem elvégzése után szövetkezeti és vállalati gyakorlatot szereztem, majd amikor a rendszerváltozás éveiben a törvényi keretek lehetővé tették, régi álmomat valóra váltva, néhány asztalos munkatársammal együtt, 1991-ben, Hévízen megalapítottuk a SZÁLKA Kft-t. Pár év elteltével a tulajdonosok köre a családomra szűkült, és Kehidakustányba, a saját tulajdonú műhelyünkbe költözött cégünk. Büszkén mondhatom, hogy vállalkozásunk fennállásának közel húsz éve alatt semmilyen minőségi kifogás nem ért minket.
Ars poeticám szerint csak akkor maradhat testünk, szellemünk és lelkünk egészséges, ha a természethez lehető legközelebb álló anyagokkal, például fával vesszük körül magunkat. Portfóliónkat a legkiválóbb faanyagból készült egyedi bútor- és épületasztalosmunkák alkotják, a szálkától a gerendáig, a bölcsőtől a koporsóig, bár ez utóbbi nem tartozik kifejezetten a profilunkhoz. Mérnökként különösen vonzanak a kihívások, nagyon szeretek egyedit tervezni, amelyet aztán cégünk első osztályú minőségben kivitelez.
A gazdasági világválság és a kisvállalkozókat általában érintő problémák minket sem kerültek el. Mi mégis próbálunk talpon maradni, habár a gazdasági és a társadalmi-politikai környezet egyaránt a tartós, minőségi, egyedi termékek, és a kisvállalkozók ellen hatnak. A multinacionális cégek sorában megjelenő barkács- és lakberendezési áruházak gyakran silány minőségű, ám megfizethetőbbnek vélt tömegcikkei, valamint a műanyagból készült nyílászárók mind hátrányosan érintenek minket, holott egyre inkább bebizonyosodik, hogy a jó minőségű, fából készült termékek tartósabbak, és tetszetősebbek is, mint a fent említett áruk sokasága. Környezettudatos magyar emberként fontos számomra a fenntartható fejlődés, a lebomló anyagok használata, amely – meggyőződésem szerint – hozzájárul egyéni és családunk egészségének megőrzéséhez is. Nemzetünk iparának régi fényben való tündöklése nagy álmom, és ennek érdekében remélem, hogy műhelyünkben az Ön számára is módunkban áll a jövőben olyan, fából készült termékeket alkotni, amelyek közelében Ön és családja is jól érzi magát! Kérem, nézzen körül virtuális bemutatótermünkben, ahol néhány fénykép található, valamint a „Referenciamunkák” menüpont alatt bővebben olvashat termékeinkről! Kellemes böngészést kívánok!
Írjon nekünk vagy kérjen ajánlatot!

Bálint László, ügyvezető
